Pink mood – Summer favourites

Ezek a dolgok a jelenlegi kedvenceim. Őket viszem mindenhová magammal a táskámban (vagy magamon:D), nélkülük sehová nem megyek. Az első dolog amit egyből felveszek minden alkalommal az a kedvenc Daniel Wellington karórám (rose gold színű). Egyszerűen imádom, szerelmes vagyok belé már amióta megláttam. Igazából azért vettem meg ezt az órát, mivel a régim lemerült és akkor már egy ideje szerettem volna egy másik fajtát. És pont akciós volt, így nem tudtam nem otthagyni a boltban.

A következő nyári nagy kedvencem a Mac matt rúzsomEgész nyáron ezt használtam, mert egyszerűen csodás a színe és imádom, hogy milyen tartós, még evés után is.

Bourjois arcpirosítót is nagyon szeretem. Megmondom őszintén, nem sokszor használok pirosítót , de ezt a rózsaszínűt nagyon megszerettem, ugyanis pigmentált, így tényleg viszek is fel az arcomra belőle.

Az utolsó a Polaroid napszemüvegem, amit szintén imádok. Eddig ahányszor vettem valamilyen napszemüveget, az tuti biztos hogy mire hazaértem vele, már nem is tetszett annyira magamon, vagy épp el volt ferdülve (amit addig nem is vettem észre). Szóval ez az első, amit igazán szeretek hordani.

Nektek mik a kedvenceitek?:)

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.